Zala Megyei Főügyészség!


Alulírott Györei Zoltán (8866 Becsehely Vörösmarty utca. 18.) szám alatti lakos dr. Horvai Gabriella (8900 Zalaegerszeg, Vorhota u. 10/A) személy nevében eljáró ismeretlen tettes ellen az alábbi feljelentést teszem, ami álláspontom szerint a Büntető Törvénykönyv 2012. évi C. törvény 373. § (1) bekezdésébe ütköző, de (3) bekezdés b) pontjára figyelemmel az értékhatár szerint minősülő és büntetendő üzletszerűen elkövetett csalás bűntettének gyanúja miatt
                                                                                   
feljelentést

teszek, kérve az elkövető büntetőjogi felelőségre vonását.

Előjáróban                                                                                                                                                             
Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatal (szám: ZA-03C/GYH/625-30/2014) a kérésemre az apai kapcsolattartás megváltoztatása ügyében rendelt el igazságügyi pszichológus vizsgálatot. A Nagykanizsai Rendőrkapitánysághoz tartózó Letenyei Rendőrőrs (szám: 20030/1008-27/2014. bü.) is igazságügyi szakértő vizsgálat kirendelésről határozott, annak eldöntés miatt, hogy történt-e kiskorú veszélyeztetése részemről. Mindkét szerv dr. Horvai Gabriella KFT igazságügyi pszichológus szakértjét kérte fel a vizsgálat lefolytatására. A határozatokban elrendelt szakértői vizsgálat és vélemény Györei Zoltánra, Györei Anna Hellára, Bajsz Dianára terjedt ki. A vizsgálat 2014. szeptember 14.-én 10 órától 12 óráig a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon valósult meg. Másnap Zalaegerszegen folytatódott a Rorschach és a MMPI tesztel, amin elfogultság és a pszichológuson tapasztalt alulképzettség, szakmai hiányosságok miatt nem voltam hajlandó megjelenni.

A díjjegyzékben feltüntetettek szerint dr. Horvai Gabriella igazságügyi pszichológusnak a kirendelő Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatalnak Letenyei Rendőrőrsnek (csatolva) munkadíjként és költségtérítésként ÁFA-val együtt összesen 132874 Ft igényelt.

Letenyei Rendőrőrsnek küldött díjjegyzékében (csatolva) munkadíjként és költségtérítésként ÁFA-val együtt összesen 157157 Ft számolt fel.
                                                                                  
                                                                                    
indoklás:

Az igazságügyi pszichológus szakértő a szakvéleményéhez szakértői díjjegyzéket csatolt a kirendelő hatóságnak, amely nem felel meg az igazságügyi szakértők díjazásáról szóló 3/1986. (II. 21.) IM rendelet, illetve az ezt módosító 65/2007. (XII. 23.) IRM rendeletben foglaltaknak.

Vélemény személyenként tesztvizsgálatokkal együtt

A díjjegyzékben feltüntetettek szerint dr. Horvai Gabriella igazságügyi pszichológus szakértő a helyszínen elvégzett vizsgálat és a szakvélemény előterjesztése díjaként mindkét kirendelő szervnek külön-külön (ÁFA nélkül) 37500,- Ft igényelt.

Dr. Horvai Gabriellának 3/1986. (II. 21.) IM számú rendelet 2. § (1) bekezdés szerint az I. mellékletben meghatározott munkadíjat kellett volna megállapítania.

Az 1. számú melléklet 1. pontja alapján élő személy megvizsgálása és szakvélemény előterjesztése 
5000,- Ft munkadíj számolható fel.                                                                                                           

A 65/2007. IRM rendelet 2. § (2) bekezdés szerint kivételes esetben az I. számú mellékletben meghatározottnál magasabb összegű munkadíj is megállapítható, ha a szakértő tevékenysége hosszabb tudományos vizsgálódást igényel, a szakértő egyesített szakvéleményt ad, a szakvélemény elkészítéséhez szükséges vizsgálatot a kirendelés szerint hétvégén, ünnepnapon vagy 18–06 óra között kell elvégezni, vagy ha a munkadíj felemelése egyéb fontos okból indokolt. A kivételes munkadíj felső határa az alapdíj két és félszerese lehet.

A szakértő személyenként két és félszeres 12.500,- Ft díjat állapított meg, ugyanakkor a hivatkozott jogszabály egyik feltétele sem valósult meg, amely indokolta volna a magasabb összegű munkadíj igénylését.

2014. szeptember 14.-i Nagykanizsai Kapitányságon a szakértő 10 órától 12 óráig vizsgálódott.  A szakértő elmondása szerint 1 óra a gyámhivatal és 1 óra a rendőrség által elrendelt vizsgálatra szánt idő. 10 órától 11 óráig a rendőrség portáján várakoztam, mert a szakértő a kérésem ellenére nem hivatott be. Tehát az egyik hatóság által elrendelt vizsgálaton részt sem vehettem. A 2014. szeptember 15.-én Zalaegerszegen a Rorschach és a MMPI teszten nem vettem rész, mivel a szakértőn elfogultságot, alulképzettség és a szakmai hiányosságok tapasztaltam.

A szakértő a Rorschach és a MMPI tesztre nem tölthetett el több időt, mint fél óra. A Zalaegerszeg-Nagykanizsa- Zalaegerszeg utazási idő körülbelül 2 óra. A Nagykanizsai Kapitányságon vizsgálattal eltöltött idő 2 óra. A szakértő a vizsgálatra kijelölt helyszínre eltöltött utazási idő és a vizsgálatra szánt idő összesen körülbelül négy és fél órát vett igénybe.

Dr. Horvai Gabriella igazságügyi pszichológus a Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatalnak és a Nagykanizsai Rendőrkapitánysághoz tartózó Letenyei Rendőrőrsnek megküldött díjjegyzékében a 65/2007. IRM rendelet 2. § (2) bekezdésre hivatkozva 5000,- Ft-nak a két és félszeres, azaz 12.500,- forintot igényelt személyenként. A gyámhivatalnak és a rendőrőrsnek 3/1986. (II. 21.) IM rendelet 2. § (1) bekezdés az I. mellékletben foglaltakban 3 megvizsgált személy után jogosult 15.000,- Ft helyett 37.500,- forintot igényelt.  Együttvéve pedig 45.000 forinttal többet számlázott ki indokolatlanul a két kirendelő szervnek.


Irattanulmányozás

A szakértő Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatalának megküldött díjjegyzéke szerint irattanulmányozásra 10 órát számolt fel, amiért 40000,- forintot kért elszámolásra. A Nagykanizsai Rendőrkapitánysághoz tartózó Letenyei Rendőrőrsnek megküldött díjjegyzéke szerint 12 óra töltött az iratok áttanulmányozásával. Ezért a rendőrségtől 48.000,- forintot igényelt a pszichológus szakértő.

A szakértőnek a 65/2007. IRM rendelet 2. § (6) bekezdése szerint az I. számú melléklet 91 pontjában meghatározott összeget, azaz 4000,- forintot kell felszámolnia a szakértő tevékenysége bírósági tárgyaláson kívül, megkezdett óránként.

Véleményem szerint a Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatal és a Letenyei Rendőrős által a szakértőnek megküldött íratok külön-külön fél óra alatt könnyedén átolvasható és értelmezhető, ezért a 10 óra illetve a 12 óra irattanulmányozás nem megalapozott.

Dr. Horvai Gabriella igazságügyi pszichológus szakértő a Letenyei gyámhivatalnak 9 órával több irattanulmányozási időt számolt fel az 1 óra helyett, ezzel 9x 4000,- Ft, azaz 36.000,- forinttal többet igényelt jogtalanul a szakértő.

A Letenye Rendőrős esetében pedig 11 órával többet számolt el irattanulmányozásra, 11x 4000,- Ft, azaz 44.000,- forinttal többet.

A szakértő költségei

3/1986. (II. 21.) IM számú rendelet 6 § (4) bekezdése szerint a szakértő a saját személygépkocsi használatáért költséget (ideértve a parkolási díjat is) akkor számíthat fel, ha a kirendelő szerv ahhoz előzetesen hozzájárult. Az utazási költségtérítést a gépjárműre vonatkozóan meghatározott üzemanyagnorma figyelembevételével a ténylegesen megtett oda-vissza útra a távolság kilométerben kifejezett mennyisége és az adóhatóság által közzétett hivatalos üzemanyagár szorzata szerint kell megállapítani.

Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatalának megküldött díjjegyzéke szerint a szakértő a Zalaegerszeg-Nagykanizsa- Zalaegerszegi útiköltségre 27.125,- forintot igényelt.

Nagykanizsai Rendőrkapitánysághoz tartózó Letenyei Rendőrőrsnek megküldött díjjegyzéke szerint dr. Horvai Gabriella szakértő a Zalaegerszeg-Nagykanizsa- Zalaegerszegi útiköltségre 31.325,- forintot számolt fel.

Megjegyzem, hogy a Letenyei Gyámhivatal és a Letenyei Rendőrőrs által felkért szakértői vizsgálat 2014. szeptember 14.-én a Nagykanizsai Rendőrkapitányságon egy időben és egy helyen valósult meg. 

A Zalaegerszeg-Nagykanizsa- Zalaegerszeg útvonal oda-vissza körülbelül 100 km. Az üzemanyag költségben az 3000 és 5000.- Ft között van. Ennek ellenére dr. Horvai Gabriella szakértő a Letenyei Gyámhivatalnak körülbelül 22.000,- forinttal a Letenyei Rendőrőrsnek körülbelül 26.000,- forinttal több útiköltség számoltatott fel.

A Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatal és a Nagykanizsai Rendőrkapitánysághoz tartózó Letenyei Rendőrőrs, mint kirendelő szervek nem vették figyelembe a 3/1986. (II. 21.) IM számú rendelet 1 § (9) bekezdését, ezért a szakértői díj megállapítása előtt a szakértő által felszámított díj összegét, valamint indokoltságát, így különösen a szakértői vizsgálatra és a vélemény elkészítésére feltüntetett óraszámok illetve a költségátalányt ellenőrzése nem volt alapos.

A számításaim szerin dr. Horvai Gabriella szakértő a Zala Megyei Kormányhivatal Letenyei Járási Hivatala Járási Gyámhivatalán keresztül engem körülbelül 80.000,- forinttal károsított meg.

A szakértő a Nagykanizsai Rendőrkapitánysághoz tartózó Letenyei Rendőrőrs és a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdasági Igazgatóság Közgazdasági Osztályán keresztül a Magyar Államot körülbelül 92.000,- forinttal károsította meg.

A Btk. 373. § (1) szerint, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

Dr. Horvai Gabriella a haszonszerzés — mint következő szükséges tényállási elem – szintén megvalósult.

A fentiekre tekintettel megvalósul a Btk. 373. (1) bekezdésében megfogalmazott csalás tényállása. E törvényi tényállás védelmet kíván nyújtani az ellen, hogy másnak tévedését haszonszerzési célból kihasználhassák. Véleményem szerint dr. Horvai Gabriella szándékos magatartásával jogtalan haszonszerzés végett, megtévesztő, manipulatív csaló szándékkal tévesztette meg évekig a kirendelő Zala Megyei hatóságokat és bíróságokat. A csalás elkövetésével okozati összefüggésben nagy összegű kárt szenvedett el az eljáró hatóságok az elkövető cselekményei miatt. Álláspontom szerint ez kirívóan súlyos, polgárokat megtévesztő jogsértés, hiszen a költségeik megtérítésével kapcsolatban a perben marasztalt felek megkárosítása, illetve a Magyar Állam költségvetését terhelő szabálytalanság gyanúja áll fenn.

Kérem a Tisztelt Zala Megyei Főügyészséget, hogy tanúként hallgattassa ki dr. Horvai Gabriellát (8900 Zalaegerszeg, Vorhota u. 10/A) és a kapcsolódó iratokat foglalják le. Az érintett Zala Megyei kirendelő hatóságok beleértve a bíróságok, ügyészségek, nyomozó hatóságok, gyermekjóléti szolgálatok, gyámhivatalok díjjegyzékeit vizsgálják meg visszamenőleg az elmúlt 5 évet az elévülési időn belül.

Továbbá kérem a Zala Megyei Főügyészség rendelje el, hogy a nyomozás fokozott ügyészi felügyelet mellett zajlón.

Fentiekre tekintettre kérem a feljelentésem alapos vizsgálatára, az abban foglaltak teljesítésének mielőbbi előmozdítására és a felelős elleni büntetőeljárás alá vonására.

Györei Zoltán                                                                                                                                     

2016. július 25.







Megjegyzések

Megjegyzés küldése